Norvég Alap

Szociális cirkuszi munkánkat a Norvég Alap támogatja
Banner
Köszönjük a támogatást!
Köszönjük az NKA támogatását, melyet a hazai szociális cirkuszi módszertani munka fejlesztéséhez használtunk fel!
Banner
Pesterzsébeti cirkuszcsoportunkat a MOL Gyermekgyógyító Program támogatja
Banner
MOL Nyrt. és az Új Európa Alapítvány
Táborok - Inspirál Cirkuszközpont
Kaland cirkusz Print E-mail
Tuesday, 26 April 2016 16:40

Kaland cirkusz - napközis tábor


7-14 éveseknek ajánljuk ezt a kalandot, amely az általuk szőtt mesevilágon és történeten keresztül repíti őket a cirkusz világába. A hét során sok játék közepette tanulnak zsonglőrködni, akrobatikázni földön és levegőben, bűvésztrükköket. Minden lehetőséget megkapnak, hogy szárnyaljon a fantáziájuk és megalkossák saját világukat, valamint egy közös történetben előadják azt. A cirkusz történetébe, kialakulásába is bevezetést kapnak.

A mozgásos foglalkozások által fejlődik koordinációjuk, koncentrációjuk, testtudatuk és számos szinten az idegrendszeri kapcsolatok, reflexek. A mesélős, alkotó feladatok által kreativitásukat élhetik meg. Emellett a közös alkotás által alakulnak szociális készségeik, közösségbe való illeszkedésük formája.

A tábor kétféle tematika szerint kerül megrendezésre: az egyik időpont az intenzívebb mozgásos, az akrobatika (légi-, partner- talajakrobatika) iránt érdeklődőknek ajánljuk a másik időpontban inkább az ügyességi és zsonglőr eszközök szerepelnek mozgásként. Ez utóbbi is megmozgatja a gyerekeket, csak kevéssé igényel testi felkészültséget.

Kis létszámú jelentkező esetén a két tábort összevonjuk a népszerűbb időpontban.
Nagy létszámú jelentkező esetén a külön csoportot indítunk.

Táborok időpontja:
légiakrobatika: június 20-24.,
zsonglőr-ügyességi: július 25-29.
részvételi díj: 28.000Ft/fő (két tábor befizetése esetén 24.000 Ft/tábor)
A részvételi díj tartalmazza az étkezést tízórai, ebéd, uzsonna formájában.
email: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
telefonszám:20/4403537



További táboraink:

 
Kreatív cirkusz Print E-mail
Tuesday, 26 April 2016 16:34

Kreatív cirkusz

kezdő és haladó, cirkuszi-, és alkotótábor 14 feletti fiataloknak és felnőtteknek


A tábor egyesíti a kreativitást és ügyességet. Mindkettőben lehet fejlődni, ki-ki a maga szintjén: kezdőket és haladókat egyaránt szeretettel várunk! Hobbi vagy kezdő cirkuszosok fejleszthetik megjelenésüket, ötletgazdagságukat, előadóművészként artistaként dolgozók pedig a műsorukhoz kapnak új ötleteket, inspirációt, mentorálást.

Egyrészt előadói, improvizatív, mozgásszínházi technikákat fogtok tanulni, használni és ezáltal fejleszteni az előadói-, rögtönzési készséget, megjelenést, fellépést. Másrészt cirkuszi órák lesznek kezdő és haladó szinten egyaránt. Majd ez a kettő szépen összemosódik és alakul át egy teljes egésszé.

A tábor kétféle tematika szerint kerül megrendezésre: az egyik időpontot az akrobatika (légi-, partner- talajakrobatika) iránt érdeklődőknek ajánljuk, a másik időpontban inkább az ügyességi és zsonglőr eszközök szerepelnek mozgásként.

Kis létszámú jelentkező esetén a két tábort összevonjuk a népszerűbb időpontban.
Nagy létszámú jelentkező esetén külön csoportot indítunk.

Táborok időpontja:
zsonglőr ügyességi: július 4-8.,
akrobatika: július 11-15.
naponta 9-16 óra között (16-20 óra között egyéni gyakorlási lehetőség)

ára: 26.000Ft/fő (két tábor befizetése esetén 22.000 Ft/tábor)
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
telefonszám:20/4403537

További táboraink:

Nyári tábor gyerekeknek
Nyári tábor - képzés szakembereknek (oktatási - szociális - jóléti területen dolgozóknak)

 
Parkour edzőtábor Print E-mail
Tuesday, 26 April 2016 14:25

Parkour tábor

Június 20-24-ig, minden nap reggel 9:00-16:00-ig


A parkour egy fiatal sport, amelynél a cél a leggyorsabb és a legesztétikusabb módon eljutni A-ból B-pontba. A tábor alatt biztonságos körülmények között (teremben) oktatjuk a parkourt, kezdőknek és haladóknak egyaránt. A technikák lényegében az esések, ugrások minél hatásosabb és szebb kivitelezését jelenti. Természetesen nagy hangsúlyt fektetünk az erősítésre és nyújtásra is, amelyek szintén parkour-specifikusan fognak lezajlani.

Bár az edzés minden nap reggel 9:00-kor kezdődik, azoknak a szülőknek, akiknek ez késő, 9 óra előtt is hozhatják gyermekeiket - vállaljuk a gyermekek felügyeletét!


Hol lesz a tábor megtartva?
A tábor helyszíne: Inspirál Cirkuszközpont - 1117, Budapest Sopron út 19/A

Kiknek ajánljuk?
10-15 éves korig – fiúknak és lányoknak egyaránt

Milyen edzőruhát hozzanak magukkal?
Minden nap legalább két edzőpóló legyen náluk, egy rövidgatya és egy edzőcipő.

Mit hozzanak magukkal?
Az edzőcuccon kívül SEMMIT - a tábor ideje alatt biztosított a napi kétszeri étkezés és az elegendő innivaló-mennyiség!

Mennyibe kerül a tábor?
A tábor ára 25 000 Ft.


FONTOS! Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, hogy gyermekük mindenképpen reggelizzen a tábor kezdete előtt!


További információk:
Szentváry-Lukács Vajk, edző – tel.: +36307240455

Jelentkezési lap:
IDE KATTINTVA elérhető

 
Szociális cirkuszi szakemberképzés Print E-mail
Tuesday, 26 April 2016 10:56

 

Szociális cirkuszi szakemberképzés - nyári tábor/specializált képzés naponta 9.00-15.00 óra között

A tábort mindenkinek ajánljuk, aki a szociális cirkusz módszertanával szeretne közelről ismerkedni, a zsonglőrködés, egyensúlyozás és páros/csoportos akrobatika alapjait szeretné kipróbálni, tanulni.
Várjuk azokat, akik szívesen belevetik magukat ebbe a kalandba!

Ebben a táborban külön figyelemmel vagyunk arra a cirkuszi oktatás során, hogy olyan tudást kapjanak a résztvevők, amely egyben akár alkalmas arra is, hogy munkájukba beépítsék a későbbiekben. Így kifejezetten ajánljuk tanároknak, szociális, egészségügyi területen, gyógypedagógiában, vagy fejlesztő pedagógiában dolgozóknak, terapeutáknak, de mint önismereti út is igazán izgalmas.
Cirkuszi készségek közül partnerakrobatikával, egyensúly eszközökkel, fogunk foglalkozni, amellett, hogy a zsonglőr eszközökkel kapcsolatos tudást is mélyítjük labdákkal, szalagokkal, diabolóval, buzogánnyal.

A cirkusz történtével, illetve mostani ágaival is foglalkozunk, előadókat, előadásokat vetítünk, hogy szélesedjen résztvevők rálátása a mai cirkuszművészetre. További módszereket nézünk előadások létrehozására, közösségi cirkuszi bemutatók felépítéséhez. Saját élményen keresztül tanulva a módszereket.

Külön figyelmet fordítunk egy egész napos program keretében dr. Gyarmathy Éva vezetésével a terápiás hatások eszközönkénti tanulmányozására.

Tábor időpontja: július 18-22.
Részvételi díj: 26.000 Ft/fő
A tábort vezeti : Gallyas Veronika

További táboraink:

 
Flying Bodies Movement Camp Print E-mail
Tuesday, 26 April 2016 09:57

A Flying Bodies Movement Camp egy immár harmadszorra megrendezésre kerülő, mozgás- és képességfejlesztéssel foglalkozó workshop. A kurzus egy héten át, különböző metodikák, szemléletmódok alkalmazásával, a motoros és koncentrációs képességek fejlesztésével foglalkozik.

A workshop két vezető oktatója, Tony Thich és Csuzi Márton. Tony Thich, az Art Du Déplacement Academy oktatója Párizsban, az Art Du Déplacement (a helyváltoztatás művészete, parkour) szemléletmódját követve, segít legyőzni saját fizikai határainkat, segít megtalálni az egyensúlyt a mozgásban, gondolkodásban. Csuzi Márton, a Duda Éva Társulat táncosa, a Budapest Kortárstánc Főiskola egyik oktatója, a kortárstánc oktatási metódusainak és a harcművészetek szemléletmódjainak segítségével, igyekszik felébreszteni a lappangó kapacitásokat, az érzékszervek, a testtudat, a koncentráció területén. Gödrösi Ádám, a torna, a gimnasztika felől érkezve, a szenzomotoros képességek fejlesztésében, az akrobatikában, a funkcionális izomhasználatban segédkezik. Benyák András, a műugrás felől közelítve, a levegőben zuhanó test kontrollálásában, az érzékelési képességek fokozásában, az NLP módszereivel pedig, a mentális folyamatok harmonizilásában működik közre. Lesz még cirkuszjátszóház a Grotesque Gymnastics-al és a Firebirds-el, ahol a levegőakrobatika és a tárgymanipuláció is beivódik a mozgás szerkezetébe.

A résztvevők, minden nap öt technikai foglalkozás keretén belül ismerkedhetnek önmagukkal, speciális viszonyukkal a mozgáshoz, segítséget kapnak, hogy saját határaikat tágítsák a mozgás, és a motoros képességek tekintetében. A mozgás mindenféle dimenzióját megismerjük, kívülről és belülről. Tánc, akrobatika, cirkusz. Csapatjáték ez is, így egymást segítve, támogatva lépünk egy nagyot, a tudatos, adaptív, könnyed, harmonikus mozgás irányába.

A test szárnyalása ez, mely a szellemet is felszabadítja saját gátlásai alól. Sok akrobatikára, sok szabad mozgásra, izgalmas talajtechnikákra, parkour-ra, légzőgyakorlatokra, kreativitásra, nagy ugrásokra, sok adrenalinra, meditációra, figyelemre, izomfájdalomra, sikerélményre, jó ebédekre, sok játékra lehet számítani.

Részletek a tábor Fb eseményén:
https://www.facebook.com/events/237040186654756